Excel oktató csapat

Excel oktató csapatunk 4 kiváló tanárból áll, mindannyian több évig dolgoztunk a versenyszférában. Ezt a gyakorlati tudást szívesen megosztjuk Tanítványainkkal.


Excel oktató: Kőrös BernadettKőrös Bernadett vagyok,

marketing szakos közgazdász, Excel magántanár, az ExcelTitok alapítója, a 111 Hasznos Excel Tipp és Alap szintű Excel feladatsorok megoldási útmutatóval tankönyvek szerzője.

Szeretem az Excel programot, mert rengeteg könnyebbséget jelent annak, aki tudja használni.

Tíz éves alkalmazotti tapasztalattal rendelkezem, voltam beosztott és vezető is, ezért pontosan tudom, hogy mit várnak el a munka világában.

Dolgoztam marketing és pénzügyi területen is, 7 évig ügyviteli szoftvereket menedzseltem, így ismerem a céges folyamatok felépítését, összefüggéseit.

2010-től csak Excel oktatással foglalkozom. Köszönhetően a sok tanítványomnak, az érdekes kérdéseiknek és a rengeteg tanulásnak, ma már egész más szemmel látom és használom a programot.

Ezen tudás és tapasztalat alapján állítottam össze az ExcelTitok példatárát és módszertanát, amellyel képzett oktatótársaim is dolgoznak.


Az Excel oktató társaimat gondosan válogatom meg, ezért bátran fordulj hozzájuk is, mert bármelyikünkkel tanulsz is, garantált a sikerélmény!

Excel oktató: Pálos IldikóPálos Ildikó vagyok,

marketing szakos közgazdász. Tíz éven keresztül dolgoztam különböző iparágakban vezetői pozíciókban. Többek között olyan multinacionális cégeknél, mint a Kraft Foods és az Elcoteq, ezért pontosan tudom, hogy mit jelent a hatékonyság.

Mindenhol a napi munkám szerves része volt az Excel vagy OpenOffice program. Örömmel segítek Neked is, hogy mielőbb megtanuld könnyedén és gyorsan kezelni az Excelt.

Jelenleg szervezetfejlesztéssel és Excel oktatással foglalkozom. Szervezetfejlesztőként cégvezetőknek segítek abban, hogy cégük munkafolyamatainak hatékonyabbá tételével az év végén több nyereség maradjon a zsebükben.

Tanítványaim nagy része Skype-on keresztül tanul velem. Ennek köszönhetően egész Európából vannak tanítványaim, és angol nyelven is oktatok.


Excel oktató: Kőváry OrsolyaKőváry Orsolya vagyok,

mielőtt tanítani kezdtem volna, húsz évet dolgoztam irodavezetőként, segítettem a kisvállalkozásoknak eligazodni a káoszban, és kialakítani egy bevált napi rutint.

Munkaköri feladataim része volt a tárgyalás-előkészítés, folyamatok leegyszerűsítése, papírkupacok elrendezése, selejtezése, gépre vitele.

Mindezek mellett már akkor is készséggel álltam kollegáim segítségére, ha problémájuk akadt a Word vagy az Excel programokban, vagy ha esetleg más számítógép-kezelési kérdésük volt.

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen mindent kézben tartani, hirtelen intézkedni, a lehető legrövidebb időn belül megfelelő megoldást találni a felmerülő nehézségek kiküszöbölésére.


Excel oktató: Schmidt ÁgnesSchmidt Ágnes vagyok,

korábban külkereskedőként, menedzser asszisztensként dolgoztam logisztikai területen, iparban, mezőgazdaságban és a közszférában.

Tapasztalatból tudom, hogy mekkora segítséget jelent a napi munkában az Excel alapos ismerete.

Úgy a belföldi, mint a multinacionális cégeknél elengedhetetlen a rendszerszemléletű gondolkodás, a gyors és pontos munkavégzés. Ahhoz, hogy egy vállalat lépést tudjon tartani versenytársaival, folyamatosan fejlődnie kell, amibe szervesen bele tartozik a munkatársak képzése, munkamódszerük javítása.

Győrben élek, ezért elsősorban Skype-on keresztül tanítok. Az Excel iránti lelkesedésem a virtuális téren keresztül is terjed, ami főleg a kezdőknek és bizonytalankodóknak jelent nagy segítséget.

Vissza az oldal elejére


Miért velünk tanulj?

1. Minden tanárunk profi Excel felhasználó és oktató.

Több évig dolgoztunk a versenyszférában, ezért nagyon komoly gazdasági gyakorlattal, tapasztalattal rendelkezünk.

(Vagyis nem Misi, az informatikus fog esténként “korrepetálni”, hanem egy olyan szakember, aki pontosan érti, hogy a munkádban mire van szükséged.)

Tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos értelemben az állásodat és ezzel a jövődet bízod ránk, ezért komolyan vesszük a feladatot.

Több éve főállásban Excel oktatók vagyunk, így már a tanításban is kiemelkedő a tapasztalatunk – nem Rajtad fogunk gyakorolni. (Nyilván mi sem tudunk mindent – az a szép az Excelben, hogy kiismerhetetlen. Tőlünk is lehet olyat kérdezni, amivel még nem találkoztunk, de annak utánanézünk.)

Mivel négyen vagyunk, egymástól is folyamatosan tanulunk. Ha kell, akár helyettesíteni is tudjuk egymást.

2. Komplex rendszert és logikus gondolkodást tanítunk.

Nem pusztán funkciókat és technikákat mutatunk, hanem a mélyebb összefüggésekre, hibázási lehetőségekre is rávilágítunk.

Számunkra az a cél, hogy az Excelt készség szinten sajátítsd el, és önállóan is képes legyél a további fejlődésre.

3. Kihozzuk Belőled a maximumot

Feltéve, hogy ebben Te is partner vagy és az órák között is gyakorolsz. A közös munka során Benned is hétről hétre érlelődik az anyag, ahogy figyeled magad, egyre tudatosabb leszel, illetve újabb kérdések fogalmazódnak meg benned. Órákon a Tanár is látja, hogy hogyan dolgozol, így személyre szabott útmutatásokat ad. Mivel egyedül vagy, van idő a kérdéseidre, és Hozzád tudjuk igazítani az anyagot.

Már az első óra alatt rengeteg gyakorlatias információt tanulhatsz. 3-5 alkalom alatt személyre szabottan át tudjuk nézni a számodra fontos témákat.

4. Azonnal használható tudást kapsz

Gyakorlatias példákkal dolgozunk, és a feladatsorokba beépítettük azokat a tipikus csapdákat, amelyekkel egy állásinterjún vagy a munkahelyi feladataid kapcsán jó eséllyel találkozhatsz.

Az egyéni Excel oktatás során ezekkel védett közegben megküzdhetsz. A megoldásra vagy magadtól rájössz, vagy közösen kijavítjuk, megbeszéljük. Így a jövőben már időben észreveszed ezeket a helyzeteket, és el fogod tudni őket kerülni, ha mégsem, akkor pontosan tudni fogod, hogyan kell őket kijavítani.

5. Pénz-visszafizetési és sikerélmény garanciát vállalunk.

Nagyon sok olyan tanítványunk van, akik már részt vettek egy csoportos Excel tréningen. Ott azt látták, hogy az Excelt rengeteg dologra lehetne használni, de az egyéni gyakorlás híján nem rögzült a tudás. Emiatt pl. egy állásinterjún nem feleltek meg. Ezért ők, amikor újra belevágnának egy tanfolyamba, érthetően szkeptikusak a tekintetben, hogy mire adják ki a pénzüket.

Mindent megteszünk azért, hogy játékos és élvezetes legyen számodra a tanulás, és megbarátkozz az Excellel.

Biztosak vagyunk benne, hogy már az első alkalommal tele leszel sikerélménnyel – de ha mégsem sikerülne, csak szólj, és visszafizetjük az Excel oktatásra költött pénzed.

Ne nekünk higgy, hanem azoknak, akik minket választottak: több mint ezer egyéni tanítványt oktattunk

Nézd meg eddigi tanítványaink hogyan vélekednek.

Hiszünk benne, hogy még ha elsőre savanyú is az Excel, lehet belőle frissítő limonádé. Ezért lett az ExcelTitok logoja a lime.

Bízom benne, hogy hamarosan a Te életedet is felfrissíti az Excel alapos megismerése.

Vissza az oldal elejére

Szeretnél velünk tanulni?

Jelentkezz itt:

Vissza az oldal elejére